Kirtan, mantraéneklés
Következő időpont: november 26.,18:00-19:30
Helyszín: YOGAZONA, GYÖMRŐ
Részvételi díj: adományos
Az eseményre bejelentkezés szükséges itt, vagy az Órarend menüben a “Bejelentkezés óráinkra” gombra kattintva.
Mi a kirtan?
Örömzenélés, mely során a résztvevők Isten neveinek ritmikus éneklésével kerülnek meditatív állapotba és élnek át felszabadult, boldogság érzést. Úgy tartják, hogy a kirtan a leghatásosabb módja modern embernek az Önfejlődésnek, a legkönnyebb út a megvilágosodás felé. Amikor az ember énekel, megszűnik az elme hullámzása, képes a jelenben lenni és élvezni a hangok által felszabadult tiszta energiát. A mantra rezgései bekúsznak a tudatalattiba is és megsemmisítik a negatív benyomásokat, mintákat, ezért csodálatos gyógyító, átalakító folyamatok indulnak el az emberben.
„A Kirtan Isten neveinek éneklése átéléssel (bháva), szeretettel (préma) és hittel (saradha). Kirtanozáskor az emberek összegyűlnek, és egy közös helyen együttesen éneklik Isten neveit.
A megvilágosodás csupán Kirtannal elérhető. Ez a legkönnyebb módszere a Legfelsőbb Tudat megtapasztalásának a mostani Kali Júgában, azaz a Vas Korszakban.
Amikor az emberek egybegyűlve gyakorolják a Szankirtant, óriási Mahásaktí képződik. Ez megtisztítja a Kirtanban résztvevők szívét, és felemeli őket az Isten-tudatosság magasságaiba. Az erőteljes rezgések messzire eljutnak. Felemelő gondolatokat ébresztenek mások elméjében, vigaszt és erőt nyújtanak minden embernek, békét, harmóniát, egyetértést teremtenek. A negatív erőket gyorsan megsemmisítik, és boldogságot hoznak az egész világnak.” – Srí Szvámí Sivánanda
A környező településekről is szeretettel várunk! Itt találsz útvonaltervet: Budapest XVII. kerület, Monor, Maglód, Vecsés, Ecser, Üllő, Pécel, Péteri, Úri, Mende, Sülysáp