Gondolatok a 30 napos kihívásról
A 30 napos tavaszi kihívás feléhez érve egy pillanatra érdemes megállni és elgondolkodni, hogy miért is csináljuk az egészet. Miért mondunk le a sok sütiről és fagyiról (személy szerint ez jelenti a legnagyobb kihívást! 😀 ) és szánjuk rá magunkat a minimum heti 3-szori jógára?
Mindenki más motivációval vág bele egy ilyen kihívásba, és az biztos, hogy a végéhez érve értékes tapasztalatokkal fogunk gazdagodni.
Alakformálás.
A kihívás legszembetűnőbb hatása a testünkön végbe menő változások. A kihívás egyik biztos ígérete, hogy ha betartjuk a heti 3 jógát és az étrendi változtatásokat, akkor ez centiméterekben is meg fog mutatkozni, már április végén. Tehát számíthatunk súlycsökkenésre (attól függően, hogy korábban mennyire voltak jellemzőek étrendükben a tiltólistás ételek/italok), szálkásodára, erősödésre. Ami önmagában is lehet egy olyan dolog, ami sokakat megmozgat, hiszen jön a nyár! Szóval, ha valaki szeretne formába lendülni, akkor a következő két hétre is érdemes becsatlakozni.
Méregtelenítés.
A kihívás egyik célja az, hogy tegyünk az egészségünkért. Hogy tegyünk valami jót a testünkkel és engedjük megtisztulni a sok felesleges ‘méreganyagtól’. Olyan dolgoktól, amit ugyan nap mint nap beviszünk, de testünknek egyáltalán nincs szüksége ezekre, ahhoz hogy megfelelően működjön. A sok haszontalan adalék leginkább cukor és liszt fomájában jelenik meg, így ezek megvonása igazi felüdülés lehet a szervezetünknek. Főleg ha helyette rengeteg friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. Valahol tényleg igaz az a mondás, hogy ‘Az vagy, amit megeszel.’ Tehát ha csupa friss, egészséges, élettelteli ételt viszünk be, akkor mi is azzá válunk! 😉 Természetesen először ez okozhat némi fennakadást a rendszerben, pl. előfordulhat haspuffadás, de ez csak pár napig tart, utána már érezhetjük a pozitív hatásokat is, úgy mint könnyedség, nagyobb energiaszint, jobb hangulat.
Közösség.
A 30 napos tavaszi kihívás alapötlete onnan jött, hogy ha egyedül vágunk neki hasonló kalandnak, akkor könnyebb feladni, elcsábulni, megmagyarázni magunknak, hogy 1 kocka csoki azért belefér, mert épp leesett a vércukrunk, és hogy 1 dl vörösbor még jót is tesz a szervezetnek! Így viszont ha többen csatlakoznak egy ilyen megmozduláshoz, akkor az már visszatartó erőt jelent. Az már felelősség, hogy tartozom a másiknak is azzal, hogy kitartok. ‘Ha más meg tudja csinálni, akkor én is meg tudom csinálni’ húzóerő is dolgozik ebben. Sokaknak csak egy kis önbizalom hiányzik és ezt könnyebb felépíteni egy közösségen belül.
Akaraterő.
Ez a kihívás egy remek lehetőség arra is, hogy próbára tegyük akaraterőnkent. Elég erősek vagyunk nemet mondani? Ellenállni a csábításnak, amikor az egész család cukrászdázik? Amikor jönnek a vendégek és koccintani kell? Amikor állunk a pénztárnál és a sok csoki csak úgy kacsingat? Sokszor hallom azt, hogy ‘én ezt meg azt simán megcsinálom’, ‘nekem nem jelentene kihívást’, ‘fejben dől el minden’ … stb. okosságok – mégis, ha ilyen konkrétumra kerül a sor, az ilyen hangadó emberek valahogy eltűnnek. Nem is csoda, mert amíg általában az érzékszerveink rángatnak minket és gondolkodás nélkül megyünk utánuk, addig egy ilyen ‘megállj’ parancsolásra az elmének kellően kimozdítja azt a komfort zónájából. És az emberek többsége nem szívesen hagyja el a komfort zónáját, pláne nem önként. Pedig a nagy dolgok eléréséhez változások kellenek és azok általában a megszokás biztonságos burkán kívül érhetőek el.
Tudatosság.
És az előző gondolatból következik, hogy: az egész kihívás lényege az, hogy eltávolodjunk a megszokott sémáinktól, hogy változtassunk, hogy fedezzünk fel új utakat, hogy kipróbáljuk milyen, amikor proaktívabban élünk. Természetesen ez nem mindig kényelmes, ehhez gondolkodni kell, megoldásokat kitalálni – de nem kell hangzatos, fennkölt dolgokra gondolni. Csupán olyan egyszerű hétköznapi dolgokra, hogy mit teszünk a bevásárlókosárba, új recepteket keresni, amit a család is szívesen befogad, vagy éppen úgy alakítani a munkánkat/családi logisztikát, hogy beleférjen a heti 3 jóga. Előfordulhat, hogy környezetünk nem kifejezetten támogató a dolgoban, de akkor is meg lehet találni a módját, hogy megoldjuk a feladatot. Ez sokszor fejtörést tud okozni az elején, de egyáltalán nem lehetetlen, és ahogy telnek a napok egyre könnyebbé válik. Az hogy proaktívan állunk hozzá ilyen hétköznapi kérdésekhez mint étkezés vagy mozgás, sokban fog segíteni abban, hogy nagyobb volumenű kérdésekben is kezünkbe vegyük a gyeplőt.
Angalét Zsú